Used vs. Tokio Hotel

9. rész

Több, mint 2 hét telt el a veszekedésünk óta. Azóta egymáshoz se szóltunk. Már minden készen állt a turnéra. Egy nagyjából üres parkolóban ácsorogtunk két luxusturnébusz mellett.
- Akkor - kezdett bele David - Georg kérésére úgy intéztem, hogy a jobb oldali buszban fog utazni Georg, Katy, Gustav és Jenifer. A másikban Tom, Silvi, Bill, Lina.
- Nem lehetne nekem is Jenékkel menni? - kérdeztem.
- Nem. Úgy lett megcsináltatva a busz. Csak 4 személyes.
Miután felszálltunk a buszra az első dolgunk az ágyak felmérése volt.
- Mi ez??? - fakadtunk ki Billel szinte egyszerre.
Úgy volt megbeszélve, hogy lesz egy kétszemélyes ágy nektek - mutattam Tora és Silvire. - és nekünk lesz külön ágyunk!
- Igen, de a busz tervezője nem tudta sehogysem megoldani, mert nincs rá hely.
- Akkor a földön alszol. - fintorgott rám Bill.
- Mért pont én?
- Mert én mondtam előbb.
- De én már fekszek is benne. - ugrottam bele az ágyba. A lábamnál fogva húzott le az ágyról és most ő mászott be az ágyba. Próbáltam lerángatni, de nem sikerült.
- Idióta! - adtam fel és lementem a busz földszintjére. Tom és Silvi elmélyülten beszélgettek. Mikor megláttak, Tom felállt és elindult az emeletre, gondolom Billhez. Silvi egy barátságos mosollyal az arcán veregette meg az asztalt, hogy üljek le vele szemben. Kis gondolkodás után végülis leültem.
- Mi bajod van Billel?
- Nekem? Semmi!
- Lina, kérlek viseljétek el egymást! 2 hónap! Csak 2 hónap.
- Aztán 1 hét pihenés és újabb 2 hónap!
- Csak 2 turné. Kibírjátok.
- Nem! Nem bírjuk!
- De miért?
- Mert gyűlölöm! - kiabáltam. Befejezettnek tekintettem a beszélgetést és bezárkóztam a fürdőszobába.

Eközben az emeleten:
- Mi bajod van Linával? - ült az ágy szélére Tom.
- Semmi. - vonta meg a vállát az énekes.
- Nem úgy kéne kimutatnod, hogy félted, hogy eltiltod minden fiútól.
- Mi?? Én nem féltem csináljon, amit akar.
- Gyűlölöm! - hallatszódott lenntről a hangom.
Bill fájdalmasan sóhajtott.
- Tom, ez nem egyszerű féltés. Ez több... - csuklott el Bill hangja. - Nagyon fontos nekem, de utál.
- Senki sem szereti, ha parancsolgatnak neki.
- Én nem is parancsolgattam. Annak a Peter...
- Patrick. - javította ki Tom.
- ... gyereknek csak egy dugásra kellett volna.
- És ez miért foglalkoztat téged?
- Nem tudom.
- Majd még beszélünk. Visszamegyek Silvihez. - mondta a rasztás és úgy tett, ahogy mondta.

 Este nem volt túl sok kedvem befeküdni Bill mellé. A közelében sem akartam lenni, ezért inkább lementem a busz aljába és lefeküdtem az egyik kanapészerű cuccra. Nagyon kényelmetlen volt, de fél óra múlva sikerült elaludnom. Valami hozzáütődött a bokámhoz. Kinyitottam a szememet és Billt pillantottam meg. A karjai közt cipelt fel a lépcsőn.
- Én... én... - motyogott és gyorsan letett az egyik lépcsőfokra.
- Mit csinálsz? - förmedtem rá a lehető leghalkabban, nehogy felébredjenek Silviék.
- Forgolódtál és motyogtál álmodban. Biztos kényelmetlen volt, ezért fel akartalak vinni a rendes ágyba. - mentegetőzött.
- Magamtól is fel tudok menni. - fordultam sarkon, felbotorkáltam a maradék lépcsőn és levetődtem az ágyba. Bill jött utánnam. Leült mellém az ágy szélére és felkapcsolt egy kis lámpát. Lerúgta magáról a papucsát és befeküdt mellém.
- Mit csinálsz? - húztam fel a szemöldököm.
- Kéérlek! - nézett rám bociszemekkel.
- Nem. - jelentettem ki és mielőtt észbe kapott volna, már a földön ült.
- Szóval ez a hála? Felhozlak erre meg lelöksz az ágyról. - feküdt le a földre. Lerántott egy takarót és magára terítette. Azt hittem, hogy fog még próbálkozni, de tévedtem. Bő fél óra telt el, de még mindig nem tudtam aludni. Lelkiismeret furdallásom volt ez matt. Bill jót akart nekem, én meg hálátlanul kitúrtam.
- Bill? Alszol?
- Nem.
- Kényelmesen fekszel? - Még egy ilyen gyökér kérdést!
- Nagyon vicces vagy.
- Nem úgy értettem. - mentegetőztem. - Ha akarod akkor... érted... elférünk itt ketten is. - nyögtem ki végre.
- Szivatsz? - nézett fel rám. Én csak a fejemet ráztam és behúzodtam a fal mellé. Nem gondolkozott sokáig, gyorsan beugrott mellém.
- Szép álmokat.
- Neked is. - mondtam.
Néhány perc múlva mindketten mély álomba szednerültünk.

8.rész

Az utolsó napunk volt a turné kezdete előtt. Mint ezen a hétem minden reggel, ugyanúgy indult a napom. Nagynehezen rávettem magam, hogy kikeljek az ágyból, felöltöztem, megcsináltam a hajam, kicsit kisminkeltem magam és lementem a többiekhez reggelizni.
- 'Reggelt...
A válasz a társaság álmos feléből egy morgás a másik feléből, aki Gustiból és Jeniferből állt, egy "jó reggelt" volt.
- Program? - néztem álmosan Jeniferre.
- Tom körbevezeti Silvit a városban. Georg és Katy paintballozni mennek. Én és Gustav elmegyünk egy parkba sétálni.
- Tök jó. - ásítottam. - Holnap mikor indulunk?
- Most hívott Klara, hogy be kéne menni az irodájába, mert egyeztetni kell az időpontokat, tracklistát...
- Aha... Ok.
Reggeli után elkezdtek kiszállingózni az épületből. Mire befejeztem a reggelit, már Tom és Silvi indultak, utolsóként. Végre egyedül lehetek. Felsiettem a szobánkhoz, de egy kellemetlen meglepetés fogadott. Az ajtó zárva volt. Megpróbáltam bemenni Katyék szobájába, de az is kulcsra volt zárva. Nagyon jó... Több lehetőségem van. Vagy elmegyek egyedül sétálgatni a városba, de az nem biztos, hogy jó ötlet, mert felismernek. Vagy lemegyek a kajáldába, veszek egy újságot meg egy teát és egész nap ott punnyadok. De az se jó, mert annyit nem tudok egy helyben meglenni.
Egy emeletet lejjebb lifteztem és elmentem a fiúk szobájához. Gustiék szobája is kulcsra volt zárva. Az utolsó hely, ahova mehetek, Bill és Tom szobája volt. Féltem bekopogni. A tegnapi veszekedés után nem szerettem volna beszélgetni vagy kettesben maradni vele, de mást nem tudtam kitalálni.
Torkomban dobogó szívvel kopogtattam az ajtaján. Miután kinyitotta az ajtót, hidegen végigmért majd kimérten megszólalt.
- Mit akarsz?
- Én... Sajnálom... Kérlek ne haragudj. De be kell látnod, hogy nem tilthatod meg, hogy kivel beszélgessek.
Nem szólt semmit csak nézett rám összefont karokkal. Egy nagy sóhaj után:
- Gyere...
Gyorsan bement a szobába. Levetődött a fotelba, a sarokban levő TV elé. Más fotel vagy egyéb dolog, amin ülni lehetne nem volt. Ha az ágyra ültem volna, onnan nem láttam volna.
- Bill... - szólaltam meg kislányos hangon. Felnézett rám. Még mindig nem mosolygott. Kicsit arréb húzódott, helyet engedve maga mellett.
- Ne haragudj! - törtem meg a csendet hosszas hallgatás után. Rámnézett. - Kéérleeek! - nyafogtam és hozzá bújtam. Végre elmosolyodott.
- Rád nem lehet haragudni... - simogatta meg az arcom. - Ha akarsz találkozz azzal a Peterrel...
- Patrickal... - szóltam bele.
- Nem szólhatok bele, igazad van.
- Komoly? - élénkültem fel. - Akkor hívom is. - vettem elő a telefonomat.
- Ne! - fogta meg a kezemet, amelyikben a telefon volt.
- Miért ne? - néztem rá kacéran.
- Mert biztos elfoglalt, dolga van. - magyarázta és visszacsúsztatta a telefont a zsebembe.

- Lina! Lina! - bökdösött valaki. Kinyitottam a szememet és Tomot láttam magam előtt. - Eljössz velünk valahova? Bill is jön. - vigyorgott rám sunyin, mire a válaszom egy hasbavágás volt.
- Attól még, hogy Bill jön, nekem nem kell mennem. Egyébként hol van? - néztem a fotel üres felére.
- Lement a Mekibe. - ült le mellém. - Hoz kaját.
- Hány óra?
- 5. Jól elszundikáltátok az időt... Egymás karjai közt...
Erre nem válaszoltam. Tom felpattant a fotelből mielőtt bántalmazni tudtam volna és kirohant a szobából, én persze követtem. Mikor nagyon közel értem hozzá, bekanyarodott egy sarkon. Mire én is eljutottam odáig, már egy ételhordó kocsin száguldozott a folyosón. Nem gondolkoztam sokat, követtem a példáját. Már régóta üldöztem, mikor egy éles kanyar következett. Ezt persze Tom nem vette észre, mert éppne hátrafele nézelődött. Mikor visszafordította a fejét, már késő volt. Nekiment egy ajtónak, ami betört, az én kocsim kerekei megakadtak a küszöbön, de én előreestem, pont Tomra, a kocsi meg ránk. Mikor felnéztünk egy kissé pufók, öltönyös embert láttunk magunk előtt.
- Csak nem az igazgató? - vette fel Tom legártatlanabb mosolyát. - Nagyon jó kis szálloda ez. Minden olyan jó.

- Elnézést! - szólította meg az igazgató a folyosón ácsorgó Billt. - Ezek - vágott hátba minket. - önhöz tartoznak?
- Igen.
- Nem ártana egy kicsit jobban odafigyelnie a testvérére és a barátnőjére. Szétverik az egész hotelt.
- Nem vagyok a bar... - fordultam az igazgató felé, de Bill közbelépett, nehogy kirakjanak a hotelből. Lefogta a szám.
- Elnézést kérek az ő nevükben is. Nem fordul elő többet semmi hasonló.
- Remélem is! - mondta nagyképűen az igazgató és faképnél hagyott minket. Mikor eltűnt a szemünk elől, Tom lehorgasztott fejjel elmotyogott egy "bocsi"-t és visszavonult az egyik szobába.
- Te megőrültél? - kérdezte, mikor kettesben maradtunk.
- Mivan?
- Attól még, hogy híres vagy, nem kell őrültségeket csinálnod! - emelte fel a hangját.
- És ha azt csinálom? Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak és mit ne! Ha akarom, kidobok még egy TV-t az ablakon vagy megkeresem Klara kocsijának a kulcsát és megint elmegyek kocsikázni! De akkor sem mondhatod meg!
- Dehogynem!
- Tudod mi vagy?! Egy, egy... beképzelt, egoista, transzfesztíta buzi!
- Te meg egy elkényeztett, hülye amerikai csaj vagy, aki csak azért tud híres maradni, mert minden héten csinál valami botrányt!
- Én legalább nem vagyok olyan, mint te!
- Milyen?!
- Én vagyok Bill Kaulitz! - beszéltem kicsit mélyebben, de még mindig ugyan olyan hangosan. - Nyaljátok a seggemet és imádjatok!
Erre nem válaszolt. Hátat fordított és bement a szobájába, az ajtót jól becsapva maga után. Faképnél hagyott. Most jöttem csak rá, hogy megint összevesztünk. Egy nagy sóhaj után én is visszavonultam a szobámba. Nem törődve Silvi aggódó tekintetével, ledobtam magam az ágyba és néhány perc múlva már aludtam is.

7. rész

- Fiúk, lányok! Jó hírem van! - csörtetett le a hotel étkezdéjébe Klara. - Megbeszéltük Daviddel, hogy lesz egy közös turnétok. Együtt körbejárjátok Európát, hogy a Used híresebb legyen itt. Aztán jöhet Kanada, Amerika... Értitek?
- Tök jó lesz! - lelkendezett Tom és egy puszit nyomott Silvi szájára.
- Tök jó lesz... - ismételtem a orrom alatt.

Mikor már több órája élőholt állapotban voltam, Silvi félrehívott.
- Lina, attól még, hogy neked nem jött össze, ne viselkedj így! Inkább keress magadnak valakit és tedd féltékennyé.
- Olyan hülye vagy. - legyintettem le.

Attól függetlenül, hogy hülye, ez egy jó ötlet volt. Az étkezdében találkoztam egy Patrick nevű pasival, akivel elég jól elvoltam. Félszemmel persze végig Bill reakcióit figyeltem és megnyugvással tapasztaltam, hogy féltékeny.
A végére már nem azért beszélgettem Patrickal, hogy féltékennyé tegyem Billt, hanem mert tényleg jófej volt és nagyon jól el tudtam vele beszélgetni. Órákig dumáltunk. Észre sem vettem, de Bill eltűnt. Az egész napot átbeszélgettük.
Mikor felmentem már sötétedett. Nagy meglepetésemre a szobámban Bill ücsörgött az ágyamon, tenyerébe temetett arccal. Mikor meghallota az ajtónyitódást, rögtön felpattant.
- Ki volt ez a pasi? - vont kérdőre.
- Patrick.
- Milyen?
- Háát... Tök édi... - ültem le a fotelba. - És képzeld! Gördeszkázik.
- Naggyon cukii...
- Most gúnyolódsz?
- Most gúnyolódsz? - utánozozott.
- Mi bajod van Patrickal? Még nem is beszéltél vele.
- Hála Istennek.
- Most mi bajod van?
- Semmi. De soha többé nem beszélhetsz vele!
- Te nem tilthatod meg nekem!
- Dehogynem!
- Tudod mit? Most lemegyek hozzá!
- Nem mész sehova! - rántott vissza az ajtóból.
- Még egy ilyen és a fejeden töröm ketté a Gibson gitárt!
Feladta. Elengedett és lassan kisétált az ajtómon. Kimentem az erkélyre, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Eddig teljesen bele voltam zúgva, most meg legszívesebben megfolytanám. Amit a moziban gondoltam az egy hülyeség volt. Csak egy pillanatnyi fellángolás volt. Egyébként is, megkaphatok bárkit, mert híres vagyok és van pénzem. Miért kellene Bill miatt emésztenem magam? El is határoztam: mostantól nem fog érdekelni Bill, meg hogy mit csinál és kivel.
- Szia! - zavarta meg a gondolatmenetemet Tom.
- Szia!
- Hallottam összevesztél Billel...
- Olyan hangosak voltunk? - húztam el a szám.
- Nem. Ő mesélte. Teljesen ki van akadva.
- Nem tilthatja meg, hogy kivel beszélgetek! - csattantam fel.
- Nyugi, nyugi... Össze leszel vele zárva több hónapon keresztül, amíg turnézunk. Aztán jön mégegy turné... Ha a buszban csak azt fogjuk hallgatni, hogy ti ketten veszekedtek én tuti felkötöm magam.
- Inkább Billt kösd fel.
Tom lemondóan sóhajtott. Nehézkésen feltápászkodott és elkezdte felkészíteni magát lélekben, hogy ilyen veszekedéseket kell majd kibírni, több hónapon keresztül.

- Na, mi volt? - ült le mellé Silvi.
- Lina meg van sértődve. Bill is. Ezt fogjuk hallgatni egész úton.
- Honnan veszed? Lehet, hogy addig kibékülnek.
- Bill és Lina a világ két legmakacsabb embere. Ha fizetnének nekik sem kérnének bocsánatot egymástól.
Silvi lemondóan sóhajtott. Belátta, hogy Tomnak kivételesen igaza van. 

6. rész

Másnap a moziban minden jól sült el. Egészen addig, amíg egy romantikus jelenetnél át nem karolt. Annyira zavarba jöttem, hogy az összes teámat magamra öntöttem. Segített szalvétával eltűntetni a teafolt egy részét. Miért jöttem zavarba attól, hogy a legjobb barátom át akart karolni. Ez tök természetesen. Egy csomó fiú-lány barátság van, ahol átkarolják egymást. Ettől nem kell zavarba jönnöm.
- A szádon is van. - mosolygott és egy szalvétával letörölgette a teát az arcomról. Belenéztem a szemeibe, szinte elvesztem bennük.
- Popcorn? - nyújtotta felém a zacskót. Ekkko döbbentem rá, hogy nem csak a legjobb barátom. Beleszerettem.
Újabb romantikus jelenet következett.
- Most mire gondolsz? - kérdezte hirtelen.
- Arra, hogy milyen szexi a... - majdnem végigmondtam. - ...hogy milyen szexi Jared Leto szakáll nélkül. - mondtam ki, ami a leggyorsabban az eszembe jutott.
- Ühüm...

Mozi után elmentünk egy parkba sétálni. Zsebre tett kézzel sétáltunk egymás mellett. Egy elzárt részhez vezetett. Egy teljesen üres, elhagyatott, de annál gyönyörűbb helyre.
- Hol vagyunk?
- Amikor kicsi voltam és a szüleim váltak, gyakran feljöttünk Berlinbe a papírok miatt. Olyankor Tommal mindig idejöttünk és zenéltünk. Te vagy az első, akinek megmutattam ezt a helyet.
Volt ott egy kis rozoga házikó. Bevezetett. Bennt csak egy matrac volt leterítve, rajta takaróval és egy kis mécsestaró. Mellette volt egy doboz tele mécsesekkel, gyufákkal és egy öngyújtóval.
Bezárta az ajtót.
- Lina, el kell mondanom valamit. - megfogta a kezem és a szívéhez tette. - Amikor... - Nagy levegőt vett. Láttam rajta, hogy ideges. - Amikor... elintézted Aláékat, akkor tudtam, hogy te más vagy mint a többi lány, akikkel eddig kapcsolatom volt. És... ahogy telt az idő egyre jobban megkedveltelek és most úgy érzem... hogy... - Nagyot sóhajtott. A szemembe nézett. Nem tudta, hogy mit tegyen. Vagy valamin nagyon agyalt az biztos, láttam rajta. - Hogy muszáj adnod a popcornodból, mert nagyon éhes vagyok.
Nem erre számítottam. De beletörődtem és keserű félmosollyal az arcomon kináltam meg a pattogatott kukoricából.

- Lina! Gustav megkérte, hogy legyek a barátnője! Olyan jó nem? - visított Jenifer.
- De. - miután meguntam azt hallgatni, hogy Gusti milyen erős, milyen izmos, milyen cuki, inkább felmentem Silvihez.
- Na? Mi volt a randin? - támadott le rögtön.
- Nem randi volt. Csak baráti találka.
- Na jó. Akkor látom, hogy megint nekem kell előbb megnyílnom. Tommal összejöttünk. - visított ez is.
- Tök jó. - sóhajtottam.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Naaa?
És elmeséltem neki mindent.
- Ez hülye! - szólalt meg a végén.
- He?
- Beszéltem Tommal és elmondta, hogy úgy beszélték meg, hogy ez lesz a "változás napja" vagy valami hasonló hülye nevet találtak ki.
- És?
- Az a lényege, hogy...
- Hogy?
- Inkább nem mondom el, csak elrontanám. - mondta és kiment a szobából. Ez nem igaz. Elterültem az ágyon és szerencsére sikerült hamar elaludnom.

5. rész

- Szép jó reggelt! - köszöntem a hotel ebédlőjében a fiúknak. - Program?
- Katy és Georg elmennek sétálni... meg moziba... vagy mittudomén... - ásított Tom.
- Jenifer és Gustav DVDzni fognak. - mondta fitten és üdén Silvi.
- És ti? - kérdeztem a fiúktól.
- Visszafekszünk aludni. - morgott Bill.
- Tom, eljössz velem a városba? Kéne vennem pár új ruhát, mert egyre közeleg a turné... - húzta el a száját Silvi.
- Persze! Örömmel! - élénkült fel.
- Gyere öltözni. - mondta és felmentek a szobákba. Egyedül maradtam Billel.
- Mit akarsz ma csinálni? - fordultam hozzá.
- Aludni... Nem... Csak feküdni az ágyban és beszélgetni.

- Csak ön után, hölgyem. - engedett előre a szobája ajtajában.
- Oh, hogy maga milyen udvarias úriember!
Levetődött az ágyba. Lassan felkúszott a párnákhoz.
- Miért állsz még mindig? Gyere! - ütögette meg maga mellett a helyet.
- Csak azt néztem, hogy mennyire lusta vagy. - nevettem.
- Ez nem lustaság. Ez életforma.
- Ja, persze. - bújtam hozzá.
- Lina... - szólalt meg kisfiús hangon.
- Igen?
- Eljössz velem holnap valahova? Mondjuk moziba? - kérdezte félénken.
- Persze. Ha visszajöttek Tomék, szólok nekik is.
- Ne! - mondta, de hamar megbánta. Lassan kezdett leesni a dolog.
- Te most rand...
- Nem! - szakított félbe. - Csak baráti kiruccanás. Vagy valami ilyesmi.
- Mit nézzünk?
- Majd ott eldöntjük. - húzott vissza magához.

- Randira hívott! Randira hívott! - sikítozott Silvi mellettem. - El sem hiszem.
- Ez nem randi. Csak baráti kiruccanás. Vagy valami ilyesmi. - magyaráztam.
- Peerszeee.
Erre inkább nem válaszoltam.
- Nem baj, ha randid lesz Billel.
- De nem az.
- Nekem Tommal lesz. - vigyorgott.
- Mi?! Wáá! - most én kezdtem sikítozni. - De jó!
- Aha. Mostmár bevallhatod, hogy tényleg randi lesz.
- De nem... Hjajj... Bill ezt mondta, hogy "nem randi csak baráti kiruccanás". - utánoztam a hangját.
- Mindegy. Megyek kiválasztani, hogy mit vegyek fel.
- De csak holnap lesz. - húztam fel a szemöldököm.
- De jól kell, hogy kinézzek. - magyarázta. - Ne értetlenkedj, inkább gyere és segíts kiválasztani, hogy mit vegyek fel.

4. rész

Másnap Billt kiengedték. Szerencsére makkegészségesen távozott a kórházból. Elhatároztuk, hogy mivel lemaradtunk a tegnapi afterpartyról, ezért el kell mennünk valahova. És akkor nem csak a díjakat ünnepeljük, hanem Billt is, aki kiérdemelte a "Nap Hőse" címet. A menedzsereknek nem szóltunk.
A club előtt találkoztunk. Bennt Katy és Georg rögtön elmentek ropni a táncparkett kellős közepére. A Tom&Silvi és Gustav&Jenifer páros csak később távozott. Én és Bill a bárpultnál maradtunk, iszogattunk és beszélgettünk. Sose fogytunk ki a témából. Mikor kezdte megelégelni, hogy nem hall rendesen, belém karolt és elvitt magával Tomhoz, aki épp Silvivel mulatott.
- Tom, én és Lina elmengyünk.
- Rendben. - bólintott.
Mikor kiértünk, Bill leintett egy taxit, ami egyenesen az ő hotelukba vitt minket. Felvezetett a szobájába. Ruhadarabok szanaszét dobálva. Meg is mosolyogtam. Bill ágyán hajvasaló és még több ruha, mint a földön, Tom ágyában felbontatlan óvszer és üres chipsesacskók.
- Mi az? - kérdezte, mikor észrevette, hogy mosolygok.
- Csak... Semmi... - legyintettem. Egy vállrándítással lezárta a témát.
- Kijössz az erkélyre?
- Aha.
Leültünk a fal tövébe és néztük a csillagokat.
- Szóval most lettél 15? - törte meg a csendet.
- Igen. Múlt héten. - mosolyogtam.
- Boldog szülinapot! Utólag is.
- Köszönöm. És te...?
- 16. Szereted a TH-t? - nézett rám kacéran.
- Szereted a Used-ot?
- Én kérdeztem előbb.
- Akkor válaszolni is válaszolj előbb.
Egy ideig csak elgondolkozva nézett rám és mosolygott.
- Na? - sürgettem.
- Igen. Szeretem. De most te jössz.
- Szeretem.
Csak ültünk egymás mellett szótlanul, mosolyogva. Néha lopva egymásra pillantottunk. 
- Kezd hideg lenni. - húztam össze magam. Levette a pulcsiját és betakargatott vele.
- Fázol még?
- Most jobb.
Újra elkezdtünk beszélgetni. Már egy jó ideje folyt a társalgás, mikor hirtelen kirázott a hideg.
- A végén még megfázol. - karolt át Bill. Közel húzott magához. Nagyon jó volt ilyen közel lenni hozzá. Valahogy biztonságban éreztem magam mellette. Éreztem, hogy ez egy hosszú barátság kezdete.

1 hét múlva...
Sikerült megbeszélni a menedzserekkel, hogy had töltsünk még egy hetet csak így nyolcasban. Kivettünk magunknak néhány szobát a fiúk hotelében. A mi szobáink egy emelettel feljebb voltak, de ez nem akadályozott abban, hogy az egész napot a fiúkkal töltsük. Nagyon közel kerültünk egymáshoz.
Első este, amikor már nem járkálnak emberek a hotel udvarában, lementünk. Tom és Georg hozott magával gitárt, Bill énekelt. Nagyon jó volt hallgatni. A következő estén azonban Már nem Georg basszusgitározott, hanem átadta Jenifernek, aki örömmel villogott Gustav előtt. Egy óra múlva tűnt csak fel, hogy Georg eltűnt, de Katy sincs meg.
- Biztos jól elvannak. - vigyorgott Tom.
- Olyan perverz vagy! - dőlt fáradtan a vállának Silvi.
- De megnézném, hogy mit csinálnak. - nézett a messzeségbe Tom.
- Menj, keresd meg őket és nyomjátok hármasban. - szóltam be.
- Kinyírlak Lina! - ugrott fel. A többiek mosolyogva csóválták meg a fejüket.

- Tom Kaulitz! Ha megfázok, KI FOG-LAK NYÍR-NI! - szótagoltam. Már visszafele sétáltunk. Én veszekedtem, Tom meg vigyorogva hallgatta.
- Veled meg mi történt? - nézett rám Guasti.
- Ez az állat - böktem oldalba Tomot - beledobott a medence vizébe.
- Borzasztó... - sóhajtott színpadiasan Tom.
- Hülye... - nevettem el magam.
- Tudom. - ült vissza Silvi mellé.

Este már mindenki a saját szobájában volt, kivéve Georgot és Katyt. A fiúk annyira nem nyilvánítottak nagy jelentőséget legjobb barátjuk eltűnésének, mi annál inkább. Fel-alá járkáltunk a szobában és horrorsztorikat kreáltunk, hogy mi történhetett velük. Mikor hajnal 3-kor hazajött Katy, egy emberként estünk neki.
- Hol voltál?
- Miért nem vetted fel a mobilodat?
Ezek és hasonló kérdéseket tettünk fel. Katy butuskán nevetgélt és csak ennyit mondott:
- Georg azt mondta, hogy ismer már egy hete és ez bőven elég neki arra, hogy tudja, hogy szeret.
Lefeküdt az ágyába és mintha mi sem történt volna, elaludt. Jenifer lefeküdt a másik sarokban levő ágyra, én és Silvi átmentünk a szomszéd szobába.
- Most akkor járnak? - kérdeztem meg hirtelen a sötétben.
- Szerintem igen.

3. rész

Másnap fáradtan estünk be a stúdióba.
- Ott van Tomod. - mutattam Silvinek alig észrevehetően.
- De hogy menjek oda? - nézett rám. Felhúztam az egyik szemöldököm. Ilyen sem volt még, hogy Silvi tanácsot kér tőlem pasizási téren.
- Menj oda. Vegyél egy szendvicset. Biztos észrevesz.
- És ha nem?
- Észre fog. - mosolyogtam rá bátorítóan. Összeszedte minden lélekjelenlétét és elindult a büfé felé, hogy meglepje magát valamivel.
Én addig elindultam fel a nézőterembe. Elkülönített részen metem, ahol csak hírességek szoktak közlekedni. A folyosó kihalt volt, de úgy éreztem, mintha követne valaki. Megszaporáztam a lépteimet, de eltévedtem a sok folyosó között. Fél szemmel hátran éztem és bebizonyosódtam róla, hogy nem csak képzelődök. Valaki tényleg jött mögöttem. Még gyorsabbra vettem a tempót. Kicsit sikerült lehagynom. Bekanyarodtam egy folyosón és beleötküztem valakibe.
- Bill, Bill... - suttogtam félelemmel teli hanggal.
- Mi a baj? - tolt félre egy hajtincset a szememből.
- Követ. Követ. - csak ennyit tudtam kinyögni. Magához húzott és szorított, ölelt, simogatta a hátam. Az illata teljesen elbódított. Teljesen hozzá simultam. Nem tudtam, miért ölelt és, hogy segít ez azon a tényen, hogy a pasi, aki meg akart erőszakolni, megint követ, de teljesen megfeledkeztem mindenről.
Megérkezett a pasi is. Remegés jött rám. Ha Bill nem szorított volna olyan erősen, valószínűleg összeestem volna.
- Mit nézel, marha? - nézett a pasira megvetően. Elég izmos volt és ha Bill nekiment volna, a pasi tuti agyonverte volna szegény Billt.
- A csajomat taperolod! - lépett közelebb.
- A te csajod? Az enyém!
- Nem!
- Akkor miért engem ölelget? - húzta fel a szemöldökét Bill.
- Könnyen segíthetünk rajta. - mondta - Ha nem adod ide, akkor agyonverlek! Mert ő az én tulajdonom!
- Mivan?! Úgy beszélsz róla, mint egy tárgyról, amit birtokolni lehet.
Ennyi kellett neki. Elszakított Billtől és a kőre lökte. Ütötte rúgta, ahol érte. Nem tudtam mit csináljak. Csak sírtam. Próbáltam leszedni róla, de semmi értelme nem volt. Öt perce ütötte, mikor végre ide jött a zajra egy kigyúrt biztonságiőr és elvitte a zaklatót.
- Bill... - borultam le mellé. Nem találtam a szavakat. Csak hüppögtem.
- Css...
- Hívok orvost.

Néhány perc múlva a mentőautó hátsó részében feküdt. Szorosan hozzábújtam és szorítottam a kezét. Lélegeztetőgépet adtak neki. A látvány torokszorító volt. Alig tudtam róla valamit, mégis nagyon megkedveltem.
A kórházban megállapították, hogy Billnek belső vérzése van. Azonnal elvégeztek rajta egy gyors életmentő műtétet. Addig én a váróban aggódtam. Felhívtam Silvit, hogy szóljon Tomnak. A menedzser csak neki engedte meg, hogy eljöjjön. Georgnak és Gustavnak maradnia kellett, hogy átvegyék a díjat.
Mikor Tom megérkezett, én éppen egy orvost szidtam:
- Hogy lehet egy ilyen gyökér ember orvos?! Nem tudja, hogy milyen az állapota?!
- Css... - nyugtatott le egy raszta srác. - Tom vagyok.
- Tudom. - pityeredtem el megint. Most láttam először, de nem érdekelt átöleltem és az ő pólóját könnyeztem tele. Tom tartotta magát, nem sírt. De legbelül ő is zokogott.
Óráknak tűnő percek után kijött az előbb legyökerezett orvos.
- Sikerült stabilizálni az állapotát.
- Bemehetünk? - szakította félbe a dokit.
- Menjenek.
Egymással versengve szaladtunk a kórterem ajtajáig, ám előtte megálltunk.
- Menj előbb. Te vagy a tesója. - ajánlottam fel.
- Köszönöm. - mondta és lenyomta a kilincset. Végig szorosan Tom nyomában voltam. Mikor megláttuk Bill torokszorító látvány tárult a szemünk elé. Nem lógtak ki belőle csövek, semmi ilyesmi nem volt. Csak infúzióra volt kötve és lélegeztetőgép volt rajta. A szívdobbanását figyelő gép csipogása még jobban lehangolt minket.
Tom helyet foglalt az ágy mellett egy széken, én letérdeltem mellé.
- Tesó, ébredj fel... - suttogta Tom és megérintette testvére vállát.

Már egy ideje virrasztottunk mellette. Tom jobban ki volt merülve, ő lefeküdt aludni a kórterem másik ágyára. Elfoglaltam Tom helyét és vártam. Vártam, hogy felébredjen. Hirtelen azon kaptam magam, hogy teljesen lementem alfába és csak az arcát látom magam előtt. Gyorsan megráztam a fejemet. Nem lehet. Vagy mégis? Lehet, hogy a lányoknak igaza volt és tényleg tetszik. Nem! Nem tetszhet. Nem is fog... De ha simogatom az arcát, az nem számít annak, hogy tetszik is. Miután sikerült erről meggyőznöm magam, lágyan, nehogy felébredjen, elkezdtem simogatni az arcát. Nem jött össze. Bágyadtan elmosolyodott és kinyitotta a szemeit. Gyorsan elkaptam a kezemet egy gyors "bocsi" kíséretében.
- Semmi baj. - nevetett rám.
Hallgatás állt be. Egy darabig csak néztük egymást.
- Bill...
- Igen?
- Sajnálom! Miattam van az egész. - Ma elég rossz napom volt. Egy nap alatt sírtam annyit, amennyit kétévente szoktam.
- Css... Nem. - nyugtatgatott. Közelebb húzott magához és letörölt néhány könnycseppet az arcomról.
- Gyere. - emelte fel a takaróját. Gyorsan befészkelődtem mellé. Úgy feküdtünk, mint amikor ott voltam nála.
- Olyan... furcsa. Nem? - törtem meg a csendet.
- Mi?
- Hogy alig ismerlek két napja és...
- Jaa! - szakított félbe. - Öhm... Nekem olyan mintha hónapok óta ismernélek és... Olyan jó volt végre találkozni egy olyan lánnyal, aki nem mászik rám, nem kap sírógörcsöt vagy nem hiszi rólam, hogy meleg vagyok. Ugye nem hiszed azt? - nézett rám félve.
- Dehogy hiszem! - nevettem.
- Hát ti? - hallottam Tom hangját mögöttem.
- Beszélgetünk. - vigyorgott Bill.
- Értem. - kacsintott Billre. - Jobban vagy? - ölelgette meg.
- Persze.
Kikászálódtam mellőle és leültem az ágy szélére. A következő pillanatban kivágódott az ajtó és öt boldog emberke lépett be rajta. Georgnak és Gustavnak bemutatkoztam.
- Nézzétek! Legjobb DVD, legjobb rock előadó, legjobb hazai együttes. - mutogatta Georg Gustav kezében lévő gömböcskéket.
- És ez semmi! - mondta Katy. - Ezt nézd Lina! Legjobb külföldi newcomer, legjobb videóklip, legjobb album és... SUPERCOMET!!!
- Wíííí! - ugrottam a nyakukba. Miután kiörvendeztük magunkat nem tudtam ellenállni, hogy ne piszkálódjak.
- Számoljuk csak! Tokio Hotel: 1, 2, 3 díj. Used: 1, 2, 3, 4! Háhá! Leelőztünk! Mi az Billie? - csámpáztam oda az ágyához és leültem a szélére. - Meg akartad nyerni mondjuk ezt? - Meglengettem előtte az egyik gömböt. - Vagy ezt? - Most a másikat.
- Tee! - csak annyi időm volt, hogy letegyem az éjjeliszekrényre a gömböket. Bill elkapott, maga alá gyűrt és azon volt, hogy halálra csikizzen.

2. rész

Egy lágy kéz simogatását éreztem az arcomon. Görcsösen kapaszkodtam az ingjébe. Nem akartam kinyitni a szemem, annyira jól esett, hogy ez a valaki cirógat.
Nagyon kiváncsi voltam a megmentőmre, ezért nagynehezen rászántam magam, hogy kinyissam a szemem. Amit először megláttam, az egy nagy, barna szempár féltő tekintete volt. Bill melkasán feküdtem. Beletelt néhány másodperbe, hogy rájöjjek.
- Bocsi... - ugrottam fel hirtelen. Egy számomra ismeretlen szobában voltam.
- Izéé... Nem is zavarok tovább. - mondtam lányos zavaromban és el is indultam volna, ha Bill nem kapja el a csuklóm.
- Hova mész?
- Vissza a hotelba.
- De nem mehetsz így sehova.
- Hogy? - belenéztem a tükörbe. Felszakadt a szám és véraláfutásos volt az arcom egy része.
- Lefertőtlenítem. - ültetett le az ágyra. Bement egy másik szobába, gondolom a fürdőbe, és egy doboz fertőtlenítővel és néhány vattával tért vissza. Leguggolt elém és nagy gonddal kezdett bele a munkába. Először kicsit megugrottam.
- Csíp?
- Kicsit.
Miután végzett ágyba parancsolt és borogatást tett az arcomra. Az ágy szélén üldögélt mellettem.
- Köszönöm. - motyogtam.
- Mit?
- Ezt az egészet. Megmentettél és még ápolgatsz is. - mosolyogtam rá erőtlenül.
Nem válaszolt, csak elmosolyodott és igazított egyet a borogatáson.

- Lina... - bökdösött meg finoman. Elaludtam volna? - Telefon. - adta a kezembe a mobilomat. A kijelzőn Klara neve volt.
- Igen? - sóhajtottam bele.
- Hol az francba vagy már megint? - üvöltött. Olyan hangos volt, hogy Bill is tisztán kivette, hogy mit mond.
- Billnél... - nyögtem ki. Már előre féltem.
- Kaulitznál?
- Igen.
- Nem megmondtam, hogy ne barátkozz az ellenséggel, négy kis buzi!
- Klara!
- Indulj el! Most!
- Oké. - motyogtam lemondóan és letettem.
- Ennyire utáltok? - nézett rám ártatlan szemekkel.
- Nem. Nem utálunk...
- Csak?
- Csak Klara, a menedzserünk, nem normális. Azt akarta, hogy ne találkozzunk, mert nem akar David Jost seggnyalója lenni. Ezt mondta.
- De attól még nem vagyunk ellenség.
- Ne nekem mond. - húztam fel a cipőm.
- Mész?
- Igen.
- Találkozunk még? - nézett rám reménykedve.
- Biztos vagyok benne. Ha előbb nem, akkor holnap a Cometen.
- Oké... - Láttam rajta, hogy bizonytalan. Nem tudta, hogy mivel lehetne ilyenkor elköszönni. De megint kézrázás jött. Mintha valami munkatársi viszonyban állnánk vagy mittudomén.

- Akarok róla tudni? - kérdezte Karla.
- Inkább ne. - néztem rá.
Intett, hogy menjek. Felszabadultan csörtettem fel a hotel lépcsőjén. Mikor beléptem a szobánkba a lányok szinte a nyakamba vetették magukat.
- Halálra aggódtuk magunkat. - mondta Katy.
- Jól vagy? - nézett rám féltőn Jenifer.
- Legalább a telefont fölvehetted volna. - mondta Silvi.
Erre elmeséltem nekik az egész történetet Aláéktól kezdve Klara telefonhívásáig. Hol nevetve, hol ledöbbenten hallgatták.

Aznap késő estig beszélgettünk Klararól, Billről és az őrült hapiról. Kiderült, hogy Silvi odavan Tomért, de ezt csak most vallotta be, mert azt hitte, hogy mi is utáljuk őket nemcsak Klara. Megigértem neki, hogy elintézem, hogy találkozzon vele.
- Lina, neked tetszik Bill? - nézett rám Katy.
- Ehh... Ezt a pimasz kérdést! - és indultam volna, hogy meggyilkoljam egy kispárnával, de Jenifer elém állt.
- Ez engem is érdekel.
Segélykérően Silvire néztem, de ő is feltette a kérdést.
- Cöh... - ültem le az ágyra és összefontam a karjaimat. - Természetesen nem tetszik. - A többiek megmosolyogtak. - De tényleg! Hosszú haja van, mint egy csajnak. Ki van sminkelve, mint egy csaj... - soroltam.
- De azért jó volt a melkasán ébredni, ugye? - újabb kérdés Katytől.
- Kinyírlak! - nevettem és támadásba lendültem a kispárnával, amiből egy hatalmas párnacsata sült ki.

1. rész

Nem telik el úgy hónap, hogy Lina Williams ne kerülne a címlapokra újabb és újabb botrányaival - írta a Bravo. - Annak ellenére, hogy a kisasszony csak a múlt héten töltötte be 15. életévét, részegen ült a volán mögé és nekihajtott egy villanyoszlopnak, miután a zenekar basszusgitárosával, Jeniferrel, kidobtak egy LCD TV-t a Hilton Hotel 9. emeletéről...
- Megmagyaráznád, hogy történt? - csapta le az újságot az asztalra Klara, a menedzserünk. - Porig alázod a Used hírnevét!
- Miért csak velem ordítozol? Mi van Jeniferrel? - vontam kérdőre.
- Neki is vannak dolgai, de aztán szépen meghúzza magát és nem vezet hót részegen!
Nyitottam volna a szám, hogy visszavágjak valamivel, de semmi sem jutott az eszembe.
- Menj! - sóhajtott Klara és kezével az ajtó irányába bökött.
Az iroda előtt Silvi, az énekes, Jenifer, a basszusgitáros és Katy,a dobosunk ült. Én a gitáros és a háttérénekes vagyok.
- Na mi volt? - kíváncsiskodott Katy.
- A szokásos. - sóhajtottam.

1 hét telt el, botrányok nélkül. Már a német Comet próbáján ücsörögtünk és vártunk, hogy végre mi próbálhassunk.  Közben rengeteg hírességet láttunk, köztük Lafeet, a Tokio Hotelt és sajnos a Blog27-et. Köztudott, hogy nem nagyon csíp minket a két lengyel csaj és mániákusan el akarnak vinni előlünk egy díjat. Most itt volt rá a nagy lehetőségük, mert ez az első díjátadó, ahol mindkét zenekar jelen van.
Hosszú idő után végre felhívtak minket is próbálni és mikor vége lett az egész próbának, eligazításra küldtek minket. Elég volt egy ember is, ezért úgy döntöttünk, hogy én megyek, mert a másik háromnak hamarabb eszébe jutott, hogy ott lesz Ala meg Tola is. Gyorsabban mondták és én maradtam.
Késésben voltam, mint mindig. Mikor beléptem minden tekintet rám szegeződött, de legtöbbjük tovább hallgatták az eligazítást. Egy hosszú asztal mentén ültek. Több üres hely volt, de csakazértis Tola mellé ültem.
- Mi a szart csinálsz? - nyávogott. Bill Kaulitz, a Tokio Hotel énekese, velünk szembe ült. Tola próbált minnél jobban feltűnni Billnek, de csak lesajnáló tekintetet kapott.
- Ejnye! Idáig süllyedsz? Káromkodsz? - néztem rá nay szemekkel visszatartott nevetéssel.
- Menj innen! Még elkapjuk a leprád. - nyávogott közbe Ala is.
- Megkérhetném a három kishölgyet, hogy kinnt folytassák a traccspatit vagy figyeljenek oda, mert nem fognak tudni mindent.
- Persze, de a két barátnőm nem hagy figyelni, pedig én szóltam nekik. - mosolyogtam bájosan a pasira. Ala és Tola köpni-nyelni nem tudott. Egyrészt, mert mostantól a szervezőknél úgy lesznek számon tartva, mint két pletykás tinilány, akik nem tudják fegyelmezni magukat. Másrészt, mert kirakták őket és nem tudtak meg olyan infókat, hogy melyik díj után, melyik átadása jön és még efféle "hasznos" dolgokat. Bill egy elismerő mosollyal díjazta megmozdulásomat. Le merem fogadni,hogy őt még jobban idegesítette a két csaj.

Mikor végre vége lett, bennt maradtam nyalni a Bravo főszerkesztőjének, Klara utasítására... De ezzel nem csak én voltam így. Bill is maradt és csatlakozott a seggnyalásba.
- Olyan jó kis újság ez a Bravo. - mondta Bill.
- Igen. Mindig megveszem. - vettem fel egy igazi fogpasztareklámos mosolyt.
- Örülök neki. - mosolygott kedvesen a nő. Tíz perc után a nőci közölte, hogy mennie kell. Együtt indultunk Billel az öltözők felé.
- Neked is a menedzser mondta, hogy nyalni kell? - mosolygott rám.
- Hogy csak jót írjanak rólam. - forgattam a szemeimet. - De semmi értelme, mert most is megírtak, hogy megint TV-kel dobálózok.
Bill elnevette magát.
- Rólam azt állítják, hogy narkózok, mert nem találok magamnak homokos párt. - forgatta a szemeit.
- De azt tudják a rajongóid, hogy hazugság. Az én dolgaim meg alá vannak támasztva képekkel.
- Legalább még ezek után is szeretek a rajongóid. - álltunk meg.
- Igen. - mondtam, de inkább magamnak, mint Billnek.
- Hát... Örülök, hogy találkoztunk. - nyújtott kezet.
- Igen, én is.
Egy helloval elköszöntünk egymástól. Bill bement a Tokio Hotel öltözőjébe, én pedig folytattam utamat az épület másik végébe, ahol a mi öltözőnk volt. Menet közben kaptam egy üzenetet Silvitől: "Már elindultunk. Gyere haza taxival. :P". Szivat engem össze-vissza. Befordultam egy sarkon.
Hirtelen hátulról lefogott valaki. Sikítani nem tudtam, mert befogta a számat. Rettenetesen féltem. Maga felé fordított. Egy alig 18 éves fiút láttam magam előtt.
- Most szórakozunk egy kicsit. - mondta kaján vigyorral az arcán.
Ez a félelem semmi volt ahhoz képest, amit akkor éreztem, mikor lefogott. Egy óvatlan pillanatában eleresztette a számat.
- Segítség! - sikítottam, amilyen hangosan csak tudtam.
- Kussolj! - förmedt rám és akkor pofont adott, hogy eszméletlenül terültem el a folyosó hideg kövén.